Halálos baleset történt a 7-es úton
Két személygépkocsi ütközött a 7-es számú főúton Martonvásár és Tárnok között, a balesetben egy ember életét vesztette – tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Két személygépkocsi ütközött a 7-es számú főúton Martonvásár és Tárnok között, a balesetben egy ember életét vesztette – tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Halálos autóbaleset történt Szedres és az M6-os autópálya közötti szakaszon - közölte a katasztrófavédelem.
Halálos karambol történt Bács-Kiskun megyében, Izsák és Páhi között - közölte a katasztrófavédelem.
Egy ember meghalt, amikor két személyautó összeütközött a 4-es főút Tiszabezdéd és Záhony közötti szakaszán vasárnap késő este – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Kisteherautóval ütközött össze egy személyautó Kartal belterületén péntek délután, a balesetben egy ember meghalt - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem.
Ketten meghaltak egy balesetben a 8-as úton Devecsernél.
Egy halottja, két súlyos és két könnyű sérültje van annak a balesetnek, amely pénteken délután fél kettőkor történt a 3-as számú főúton Gyöngyös közelében, a nagyrédei elágazónál - közölte a Heves megyei katasztrófavédelem.
Autó és vonat ütközött Jánoshalmán, egy ember életét vesztette.
Egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült, amikor két személyautó frontálisan ütközött a Pest megyei Káva települést Bényével összekötő úton kedd délután - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Egy ember meghalt és többen megsérültek, amikor hajnalban összeütközött egy személygépkocsi és egy kisteherautó az M70-es autóúton.
Fékezés nélkül rohant bele egy pirosnál álló teherautóba Miskolcon csütörtökön délután egy autó, a szemtanúk szerint a 34 éves rudabányai férfi a kutyájával foglalkozott. A férfi a kórházba szállítás közben, a kutya a helyszínen vesztette életét.
Néhány órával a kórházba szállítás után meghalt egy férfi, aki személyautójával az útpadkán álló kamionba rohant bele kedd este Dabas külterületén - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Öt jármű rohant egymásba a 85-ös úton, Kapuvárnál. A balesetsorozatnak egy halálos áldozata van - értesült a HavariaPress.
Két ember vesztette életét annak a balesetnek a következtében, amely hétfőre virradó éjjel történt a 4-es főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán; egy 46 éves kisvárdai férfi a helyszínen, egy 50 éves, ugyancsak kisvárdai férfi a kórházba szállítást követően halt meg - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Egy ember meghalt, egy súlyosan, ketten könnyebben megsérültek amikor egy személygépkocsi teherautóval ütközött az 52-es úton Solt közelében szombat reggel; a mentés idejére Dunatetétlen felé terelték el a főút forgalmát - közölte a rendőrség.
Az elsőbbségadás elmulasztása lehetett az oka annak a balesetnek, amelyben két ember veszítette életét hétfőn este Sárvár közelében - közölte a rendőrség az MTI érdeklődésére.
Egy ember meghalt, ketten megsérültek, mikor két személyautó frontálisan ütközött Tótvázsonynál - értesült a HavariaPress.
Több halottja is van egy kamion és egy személyautó balesetének Zalában.